HTML

2010.11.15. 15:53 SchMiki

Szóljon jól a koncert, amatőr zenekarnál is!

Kedves Olvasó!

Ezen iromány megszületésének az oka kettős: részben vitaindító, bár remélem, hogy "vita" helyett inkább párbeszéd kezdődik el a jó ügy érdekében.

Másrészt pedig jóindulatúlag (komolyan) határoztam el, hogy igyekszem a lehető legtöbb olyan félreértést/hibát feltárni, ami miatt egy-egy koncert finoman szólva is nem szól valami jól...

A végső lökést egy koncert utáni beszélgetés adta meg, ahol egy fiatal, de már több
koncerten túl lévő zenekar tagjaival beszélgettem a megszólalásról, és megdöbbentett az, hogy mennyire nincsenek tisztában a színpadon állók a lehetőségekkel, illetve a korlátokkal.

Természetesen, nincs nálam sem a bölcsek köve, csak azt tudom közzétenni,
amit eddig tapasztaltam.

Az egyik problémaforrás sajnos a hozzáállás/stílus/lekezelés???, ami (megint) sajnos, gyakran mindkét oldalról hagy maga után kívánnivalót.
 
Egyrészről, sokszor elhangzott már magas lóról, hogy : "a technikus azért van, hogy kiszolgálja a zenészeket!"
Bocs, de ez a technikus a zenekar saját , fizetett road-ja. Ő valóban azért van - és ez is egyedi megállapodás mindig- ,hogy ő pakolja a hangszereket, összerakja a dobot, alapokat, billentyűket stb. 

Aki egy klubnak, vagy fesztiválnak a front vagy monitorkeverőse, ő nem ezért van ott.
Azért van ott, hogy a koncert/színpad jól szóljon.

Másrészről persze az is gyakori, hogy egy amatőr zenekar le van ejtve, elvégre ők nem a főbanda. Meg van olyan is, hogy: "nekem te ne okoskoggyál, én már dolgoztam a MR Kurvajóénekessel-gitárossal is, neki is jó volt minden, majd én tudom". És nem biztos, hogy tudja...

Csak remélem, hogy udvarias, de kitartó unszolással egy ilyen kolléga is munkára fogható...

Egyszóval, kicsit normálisabban kell egymáshoz hozzáállnunk, hiszen a célunk, és a munkánk közös. Jó esetben a zenészek és a technikusok is azért vannak ott, hogy a közönség jó zenei élményben részesüljön. Hogy ez jazz, vagy deathmetal az mindegy.

Úgy gondoltam, hogy megpróbálom tisztázni azt, hogy mit is tesz a technikus. Ugyanis elhangzott már párszor az is, hogy "azért szólt rosszul, mert a technikus nem
segített!" Hát, igen... a helyzet az, hogy a technikus -itt klubra, vagy fesztiválra gondolok- nem azért van a helyszínen, hogy pl dobot hangoljon be, vagy gitárhangzást keressen a gitáralapon. Például én nem is értek egyikhez sem, ha akarnám sem tudnám megcsinálni. (csalódtál, mi? :-) )

De tegyük fel, hogy meg akarnám csinálni a gitárosnak a hangzást a gitáralapján.
Node honnan tudjam azt, hogy a zenésznek milyen az ízlése, milyen sound-ot akar?
Főképpen pedig, ha még sosem hallottam őket, honnan tudhatnám, hogy a zenei stílusukhoz milyen gitársound lenne jó?
Ezen csak a gondolatolvasás segíthetne....

Másrészről pedig, ha fesztivál van, és 15 perc az átállás két zenekar közt, akkor adott
esetben még időben sem megoldható a kérés. Erre sajnos egy megoldás létezik: igenis minden zenésznak tisztában KELLene lennie azzal, hogy hogyan szeretne megszólalni, és azt kb hogyan tudja elérni a színpadon, a saját, vagy más alapján (gitár, basszus, stb).
Ezt otthon, vagy próbákon kell kigyakorolni, hogy ha szembekerül egy "fesztiválos cuccal" már legyen elképzelése...

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy van jó pár olyan technikus (ezúton is minden
tiszteletem nekik), aki ért ezekhez a dolgokhoz, és szívesen segít. Érdemes megkérdezni a helyszínen lévő kollégát, de ne lepődjünk meg, ha elutasítja
a kérést mert: 1/lásd fentebb 2/nem fér bele az időbe(lásd lentebb).

A technikus feladata az egy koncerten, (miután megépült a frontcucc, helyén vannak a monitorládák)  hogy a mikrofonokat jól helyezze el, a vonalszintűeket, mint pl a basszusgitár, billentyű ledugdossa, ezeket a keverőn megfelelően beállítsa, és a lehető legjobb megszólalást hozza ki a felszerelésből a közönség felé. Ez az, amit alapvetően meg KELLene csinálnunk.
Ugyanilyen fontos a monitorrendszer, amin a zenészek hallják magukat. Minél komfortosabb ez a zenésznek, annál jobban érzi magát, és annál jobb bulit fog csinálni.

És itt lenne az első olyan dolog, ahol hihetetlenül sok a homályos terület....ezzel fogom
folytatni legközelebb....ezzel a monitorizével

addig is üdv,

Miki 
 

18 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://hangositas.blog.hu/api/trackback/id/tr942450303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lexi1 2010.11.16. 11:51:42

Üdv Miki!
A bejegyzés nagyon helyén való.
Van egy másik olvasata a dolognak: Jön a fesztivál helyszínére az együttes, hozza a fizetett technikusát aki beáll ahhoz a pulthoz amit nem ismer, nem ismeri sem a helyi akusztikai adottságokat sem, sem az adott helyre kitelepített technika sajátosságait sem. Ha az illető normális akkor együtt dolgozik a technika gazdájával és összehoznak egy jó hangképet, de van amikor a technikus úr úgy gondolja, hogy ő a nagy menő. A végeredményt el lehet képzelni. Ilyenkor szoktákl a rendezők kérdezni: Az amatőrök jól szóltak, megfizettük a profikat, hogy lejöjjenek ide a világ végére azok meg hogy lehet, hogy élvezhetetlenek lettek?
Tehát még azon kívűl is vannak surlódási felületek mint amit Te írsz.

SumQuiSum 2010.11.16. 17:36:18

Ami a gitárhangzást illeti, a borzalmas nagy tévedés ott kezdődik, hogy hogy (meddig) definiálod a hangszert. Egy akusztikus gitárnál nincs ilyen kérdés, de mivel azt, amit az elektromos gitár hangja alatt értünk, igencsak befolyásolja az, hogy mire van dugva, így azt is a hangszer részének kell szerintem tekinteni, magyarán nem az általános technikus feladata a babrálása, hanem vagy a gitárosé, vagy a gitártechnikusé, ha van olyan.
Ez kb ugyanaz, mintha a kántor az orgonának csak a billentyűihez értene, de a regisztereket már nem tudná beállítani.
Nyílván, ha nem saját cuccon játszik a zenekar, akkor szüksége lehet némi segítségre, de akkor is tudnia kellene, hogy mit akar hallani és azt egyértelműen kifejezni.

SumQuiSum 2010.11.16. 17:41:40

javítás: a borzalmas nagy tévedés _általában_ ott kezdődik

Lovrek Krisztian · https://www.youtube.com/c/krisztianlovrek 2010.11.16. 19:26:28

A következő Hanfoglalás Magazinban meg fog jelenni egy cikkem ezzel szoros összefüggésben, amiből egy komoly mozgalmat kell kibontakoztatni a jövőben, mert az nonszensz, hogy a szórakozóhelyek egy részénél 150-170 V között ingadozik a fesz, amitől a milliós cuccok is úgy szólnak, mint egy kivénhedt zsebrádió, és akkor még ehhez odajön a magát technikusnak képzelő egyén, és nekiáll okosítani, miközben arra nem képes, hogy két rohadt mikrofont kontrolláljon...
Engem elsősorban nem a full amatőrök érdekelnek, hanem sokkal inkább azok, akik már profik a hangszerükön, profi cuccal játszanának, ám azt az ilyen és ehhez hasonló dolgok miatt mégsem tudnak profi szintet hozni, mert hogy nem amatőr szinten ennek már komoly tétje lehet!

SchMiki 2010.11.16. 20:28:32

@Lexi1: Szia Lexi1!
persze, van bőségesen súrlódás a technikusok között is, amit Te írtál abba is ütköztem már párszor...ennek is lehet szentelni jópár gondolatot.... és azt hiszem, fogok is :)

Lexi1 2010.11.16. 20:33:09

Gitérhang: ezért mikrofonozzuk a combót. Azt a hangot visszük be a pultba amit a zenész hoz magával. Mi bagy SM 57-et vagy Beta57-et kiteszünk a combó elé és nincs gond. Max eq-val adjuk meg azt, hogy hol melyik tartományban érvényesüljön jobban az adott gitár. Ilyenkor nincs gond.
170V...
Mi digitális erősítőket vettünk, hogy ne legyen ilyen gond. azok 170V-tól tökéletesen üzemelnek.
Jó lenne, ha az énekesek hoznál magukkal az énekprocijukat, mikrofonjukat és akkor azzal sem lenne gond, mindíg úgy szólna a hangjuk ahogy az X faktorban vagy megasztárban beállították... Egy olyan fesztiválon ahol 1 órás műsorok között a 15 perc nagyon kevés szokott lenni a színpad átszerelésre és beállásra, itt az együttesnek is profinak kell lenni, maximálisan együtt kell működni és nem árt ha tudják PONTOSAN mit, milyen hagzást szeretnének. A mai digit pultokon minden megoldható.

SchMiki 2010.11.16. 21:00:49

Kedves Krisztián, nos igen, abszolút jellemző hibákra mutattál rá Te is... A hálózati feszültség kérdésével mi, technikusok nem biztos, hogy tudunk mit kezdeni, hiszen ez lehet, hogy a hely "adottsága", ez esetben villanyszerelő kell! Mi, az erre érzékeny cuccainkat UPS-sel együtt hurcoljuk (hurrá! +20kg :-) ), ez megoldást jelent, de hát plusz pénz, meg súly. Nem tudom, hogy a rackes power conditionerek alkalmasak -e erre (úgy hiszem, nem pont erre valók), elég sokan használnak ilyen eszközt is. És bizony gyakori a olyan technikus is, akit jellemeztél. Pontosan tudom, hogy ez a zenész-technikus ellentét egyik oka.Ezzel kapcsolatban a HAES -nek van egy kezdeményezése, hogy széles körben fogja össze a hozzáértő kollégákat, és lehetőséget kínáljon fel a tanulásra annak, akinek ez szükséges. Nagyon bízom abban, hogy az ő kezdeményezésük belátható időn belül pozitív változásokat hozhat! Amiben még bízom, az az, hogy a következőkben fogok írni (mondjuk, banális) alapvető dolgokról is, már ami a keverőket, beállításokat, ilyesmiket illeti. De, sajnos az is a valóság része, hogy semmi és senki nem tud jót varázsolni egy 170V-al hajtott fos minőségű PA-ből....
Miki

Lexi1 2010.11.16. 21:13:21

A villanygitáros akinek a hangszere vagy effektje kapcsolatban van a 230V-al a kábelét oda dugja ahová akarja, a pultba nálunk biztos, hogy nem dugja. Ha az akusztikus gitáron van hangszedő az jöhet a pultba is. Egyéb elektromos hangszer csak és kizárólag a mi saját di-boxunkba jöhet.
a 2kW-os UPS nálunk is tartozéka a cuccnak, a tápkondicionálók nem az alacsony fesz kiszűrésére valók.

Tanulás: Amíg egy falunapot valaki nevetségesen apró pénzből akar megcsinálni addig ott sem normális technika sem hozzáértő személyzet nem lesz. A nagyobb költségvetésű rendezvényeken, fesztiválokon már nem szokott gond lenni a technikai személyzet képzettségével, mert aki 20 milla körül beletol pénzt a technikájába az már nagy valószínűséggel személyes kihívásnak tekinti, hogy jól szóljanak nála az előadók. Ha már van egy alsó közepkategóriájú hangosító cég ahol az alulfizetett alkalmazott megy ki lebonyolítani egy rendezvényt ott már elő szoktak fordulni érdekes dolgok ha az alkalmazott éppen aznap a lesz@rom feliratú dobozból vette be a tabblettáját...

Lexi1 2010.11.16. 21:23:26

@SchMiki:
Még egy pár szót a tanulásról:
vannak az öreg hangosítók aki 50 év körül van, a település hangosítója lett, a technikát valamikor fejleszette valamikor, mára van egy lestrapált középszerű analóg cucca. Nem gond, elfogadható minőséget nyújt. Csak a szentem a sok lenyomott discótól süket is nem kicsit, ráadásul meg van róla győződve, hogy ő van a szakma csúcsán. El tudod képzelni, hogy reagál rá amikor mondják neki: Figyelj már haver a magas szétüti a dobhártyánkat vegyél már vissza belőle...
Persze mindenhol be van betonozva, mert ő a "hangosító", meg megbízható ami nem utolsó szempont bizonyos anyagi kérdésekben. Itt nehéz dolga lesz annak akit hangosít...

Janca Ákos 2010.11.16. 22:48:49

Szia Miki, kösz az értesítést, tetszik a cikksorozat ötlete. Olvasni fogom. Egyébként nem is sokan írnak ilyesmiről jól, közérthető és gyakorlatban alkalmazható formában. (Akit érdekel, a Bitzenede blogot tudom ajánlani rokon témákban itt a blog.hu-n.)

A fekete, hátul feliratos pólód király. :-)

passaran 2010.11.17. 18:35:59

ELmondanám a véleményemet a "barrikád" másik oldaláról. Azaz amatőr/hobby zenész szemmel, hogy néz ez ki. A zenekarunk (Exon) túl van százvalahány koncerten - a sarki kisbüdös kocsmától a nagyobb szinpadokig. Kontroll nélkül játszva és külön monitorkeveréssel is. A fesztiválokon az átszerelésre jutó 15-20 perc valóban csak annyira elég, hogy éppen-éppen megszólaljon a zenekar. Én azt szoktam csinálni, hogy buli előtt odamegyek a hangosítókhoz, bemutatkozok, elmondom kb. milyen zenét átszunk, mi a felállás stb. Nem várhatom el hogy ismerjenek minket, sz'al a stábnak is kell az infó rólunk + ha én partnerként állok hozzájuk akkor 90%-ban ők is segítőkészek. A maradék 10% leszarja a kis zenekarokat és ilyenkor nincs mit tenni: bízni kell a legjobbakban - bár általában botrányosan szar hang jön kifelé. Az amatőröknek ezt le kell nyelni, mert nem tud mit csinálni. A normális 90%-al meg szoktam beszélni, hogy az első 1-2 szám alatt majd finomítgatják még a hangot a lehetőségek szerint. Ha van monitor keverés akkor vele is egyeztetek előre, hogy menet közben mire figyeljen oda. A lényeg: ezeknek a megbeszéléseknek MEG KELL LENNIÜK!
Ha zenész és a hangosító partneként tekint a másik félre akkor általában nagy baj már nem lesz.

Lexi1 2010.11.17. 19:30:57

@exonka:
Fel szoktunk készülni a hangosított együttesekből előre. Honlapról, elérhető zenéikből az egyszerű hangosító már leveszi a hangképet és hangulatot. A másik, hogy egy telefont megengedünk a technikusnak ha van olyan megjelölve a zenekarnál, hogy van-e valami külön extra igény. HA van a honlapon egy hevenyészett rider az is sokat segít, és az is ha korrekt hangfelvétel/video feltéve. MInden átszerelést úgy kezdünk, hogy fullra bontjuk a színpadot, és a kapott rider alapján újra építjük. Az jó ha a dobszerkó a helyén marad, akkor kicsivel egyszerűbb a dolgunk. Ha van rider akkor az ott lesz minden road-nál és abból tudják a dolgukat. Mire az összes hangszer a helyére kerül a dob általában be van lőve, jöhetnek a hangszerek egyesével. Ha jut a pulthoz egy segítő (amatőröknél ritkán van) sokat tud segíteni a hangkép gyors kialakításában.
Azért vagyunk, azért dolgozunk, hogy a közönség a lehetőségekhez mérten a legjobbat kapja. Együttműködés és információk nélkül ez nem megy.

SchMiki 2010.11.17. 21:08:53

@Lexi1:
öregszakinál csak a túlélés van, jaja :)

SchMiki 2010.11.17. 21:10:56

@exonka:
Köszönöm, amit írtál, nagyon bízom benne, hogy jó példa lesz ez sok zenekarnak. Bizony, ez viszonylag ritka, de mindig örülünk neki, rengeteget segít és egyszerűsít a munkánkon! Köszönjük!

abbrakadabra 2010.11.28. 20:33:38

@SchMiki: Sziasztok!
Na azért az öreg hangosítókat csak ne írjátok le!
Ők teremtették meg a szakma alapjait, tőlük tudtok mindent amit már kikisérleteztek. Egyébként sok mindennel egyet tudok érteni az itt leírtakkal, de a szakmai hozzáértés az nem kor függő. Mivel 30 évet álltam a színpadon és több, mint 20 éve hangosítok, ezért remélem a hozzászólásomat nem veszitek rossz néven.
A jó technikushoz ugyanaz kell, mint a jó zenészhez. Egy adag tehetség és jó fül, no meg rengeteg kitartás. Akinek ez megvan abból lesz a jó szaki független, hogy fiatal, vagy öreg. Emellett nem árt ha az elektronikához is ért, tehát tudja mi az hogy emitter, bázis, graetz...stb., ha kell asztalos, lakatos, és ács is tud lenni, és a pákát nem a meleg végén fogja meg.
Erre mind szükség van az életben ehhez a szakmához, mivel minden hangosítás improvizációk végtelenjén alapszik.
Most védeném meg az öregeket, -ezeket mi mind tudjuk. még ha süketedünk is.:-) Azért azt hiszem a jó technikus azzal kezdi a cucc belövését, hogy zajra mérőmikivel belövi, vagy előveszi a féltve őrzött jól szóló etalon, vagy a fellépő CD-jét és kalibrálja a cuccot és a fülét a helyszínhez. Innét kezdve már úgy szól ahogy kell minden. No meg a zenekarral előre minden részletet egyeztet. A régi analóg cuccokkal sincs sok bajom, mivel használok analóg és digitális technikát is nyugodtan mondhatom a technikus adottságától, fülétől és hozzáértésétől múlik minden, hisz mindegyik úgy szól, ahogy a technikus akarja. Ha nem így van, ott más probléma is van. Hány koncerten hallottunk régebben analóg cuccot úgy szólni, hogy a vadszőr felállt az ember hátán. Meg a sok hülye Hi-Fi kedvelő miért vesz milliókért analóg, csöves erősítőt otthoni hallgatásra. Egy biztos, hogy a rossz szakember nem éri meg azt, hogy öreg korában is munkája legyen. Aki öreg szaki és most is dolgozik, az minden bizonnyal nem ok nélkül van a szakmában.
Jelen voltam mostanában az egyik Megasztárgyőztes hölgy koncertjén, ahol digipult és kb. 30-40 millás élvonalbeli line array cucc volt kirakva, fiatal tulajdonossal. Hamar otthagytam sok nézővel együtt picit szégyellve a szakma nevében magam. Még mielőtt eltanultam volna azt a hangzást eltávoztam. Kedves fiatalok, ha valaki elvégzi a 40-50 ezer Ft-os kb. 10 alkalommal tartott hangosító tanfolyamot, az még nem hangosító!!! Csak kap egy papírt a tanfolyamról. Lehet, hogy megtanulja hogy működik a mikrofon, mi a proximity hatás, de ez csak a szakma kezdete. Ezeken a tanfolyamokon csak irni-olvasni tanul meg a szakmán belül. Az iskolában is először irni-olvasni kell megtanulni, hogy tudjunk tanulni! Ahhoz hogy jól szóljon a produkció a zenekarnak is partnernek kell lennie.
Nagyon nehéz a technikusnak a dolga azzal a zenekarral, aki a 3x2m-es színpadra, ami egy 10x10m-es sátorban van felpakol 3 dupla Marshallt és csutkára kitolja. Az ilyen zenekarnak üzenem, hogy ha némi vita alakul ki a technikus és a zenekar között mindenképpen nekik is figyelembe kellene venni a technika adottságait, mert egy zenekar miatt sem fogja a hangosító a PA és a monitorrendszerét leamortizálni egy buliban. Amelyik zenész nem tud korrekt hangerőn zenélni, szerintem az csak hangszer tulajdonos. Az profi zenészeknél szerencsére könnyű a helyzet, mert tudják, hogy mit akarnak a színpadon, eleve jól szólnak az alapok, és korrekten együttműködnek a beállásnál. A zenekaroknak üzenem, hogy a rossz hangosítók, csak úgy tudnak fennmaradni, ha a zenekar nem jelzi a rendezvény szervezőjénél, hogy az illető nem végezte el megfelelően a munkáját. Az a szemlélet, hogy ha már elmentem fellépni Csutakgöröngyösre, és mindenképpen megkapom a gázsimat mindegy hogy szólt, nem segít megoldani a problémát. A zenekarral ha jön technikus ,annak is meg kellene tanulni, hogy ha ért is a szakmához az még nem minden. Egy idegen motyón minden bizonnyal a gazdája előbb eligazodik, könnyebben beállítja, mint aki először ül mögötte.
Főleg, ha az újonnan felvett technikus úgy áll az idegen cucc mögé, hogy a helyi technikust könyékkel letolja a pultállásból, finoman tudtára adva, hogy Ő akar dolgozni. Ilyenkor ne csodálkozzon a zenekar, ha a helyiek hagyják is dolgozni és messze elvonulnak. No ilyenkor szokott a Murphy jönni és minden baja lesz annak a cuccnak, aminek eddig még soha semmi gondja nem volt. Sajnos ilyenkor nem az együttes saját technikusával volt a baj, hanem a cucc tré.
No tisztelet a kivételnek, mert jó példa is akad.
Remélem pár szóval tudtam színesíteni a blog-ot.
Üdv Miki!

ferenczhunor 2012.02.04. 15:59:13

Kedves @abbrakadabra: látom rengeteg tapasztalatod van hangosítás terén! Kérdésem csak a következő: egy zenekarban játszom (Agressun) gitáron és néha a koncerteken nem hallom magam, egyáltalán, mert a hangosító bácsi egyszerűen nem engedi, hogy feljebb húzzam a cuccomat ( csöves Marshall, 4*12es ládával), monitorokból hallok valamit de az nem elegendő. Szeretem ha a saját soundomot hallom, hátulról, a saját hangszóróimból, elvégre nem azért kísérleteztem és cseréltem hangszókat, hogy egy akármilyen NO-NAME monitor hangjából halljam magam. Szóval a kérdésem: nem gáz, ha annyira felhúzom az erősítőmet, hogy kényelmesen halljam magam az hátulról? A nem tudom hány koncertből csak EGY, 1, hangosító mondta, hogy "Gyerekek, annyira toljátok meg a cuccot, hogy kényelemesen halljátok magatokat, a többit én megoldom!" Hozzáteszem, hogy ő sem mai gyerek, kb 50 + lehet. A többivel mindig veszekednem kellett, pedig nem vagyok egy veszekedős tipus.

abbrakadabra 2012.02.04. 18:44:19

@ferenczhunor:

Kedves gitáros kolléga!
Örülök, hogy valaki olvasta a hozzászólásomat és reagált rá, bár ezt már kb. fél éve írtam, de szerintem mindig aktuális.
Megkérdezted a véleményemet én pedig szívesen elmondom.
Igazad van, de a keverős kollégáknak is van igazuk.
Sajnos van olyan helyiség, terem stb. ahol a színpadnak a hangereje korlátozott a jó megszólaláshoz. A jó szakember ilyenkor szokott a gitárosoknak, zenészeknek jelezni, hogy hangosak.
Én mindig azt vallom, hogy a legjobban úgy lehet megszólaltatni a zenekart zárt térben ha a színpad a lehető leghalkabb.
Ezért valamennyire partnernek kell lenni a zenésznek is ehhez.
Rengeteg trükkel lehet a gitármotyón megoldani, hogy a sound is jó legyen és ne is legyen hangos. Pl. a dupla Marshallból elég csak 1 ládát bedugni a második lehet díszítésnek fenn.
Én használtam már úgy is, hogy a 4 db végcsőből 2-őt kihúztam és máris kisebb lett a hangerő ugyanolyan dög mellett.
A hangfalhuzatot is ráhúzhatod minden baj nélkül a ládára és így nem szól annyira ki a színpadról. Rakhatod a színpadon oldalra és a technikus a teremben nem hallja annyira. A legtöbb gitárossal az a baj, ezen régen én is átestem, hogy a cuccot leteszi a földre, illetve úgy helyezi el, hogy a hang térdmagasságban elmegy alattad. Mivel a kollégák is lármásak ezért hogy jól halljad elkezded cukkolni a volumét, meg legtöbb esetben a treble és presence gombokat a jó közézetért.
No ebből vesz a mikrofon nagy baromságot, csak gitárhangzást nem.
Legjobb, ha lehetőleg fejbe szól a motyó és a beállításnál hangszóróhoz közel kell a fülnek lennie, hogy ugyanazt hallja, mint a kimikrofonozáshoz használt mikrofon. Ha így jól szól, akkor tuti jó fog lenni kint is. Csak menet közbe ez már ne változzon, ha nem akarjátok a technikust szopatni.
Teljesen más a helyzet utcán, vagy nagyon nagy motyónál, ott mindegy mit csinálsz a cucc bírni fogja és elnyomja a színpadról érkező hangerőt. Ilyenkor teljesen mindegy milyen hangerőn vagy. Én csak a rossz hangzáskor szoktam ilyenkor szólni, mert azt minek hangosítani?
Tehát ne veszekedj senkivel, csak a közös nevezőt kell megtalálni és jókedved lesz a színpadon.
Üdv: Dugó
süti beállítások módosítása