HTML

2010.11.21. 19:10 SchMiki

Nem hallom a monitort!

 

Keverőpult…kérek még monitort !!!!

Sziasztok ismét! Először is szeretném megköszönni a sok olvasást, segítséget és bíztatást. Mint legutóbb ígértem, jöjjön a folytatás.

Monitorhangfal, kontrollhangfal, kontrolláda, stb: az a hangfal, ami a színpadon, a zenész előtt, felé fordítva van elhelyezve. Szerepe az, hogy a zenész saját magát, illetve zenésztársait a közönség felé szóló rendszertől független hangerő- és aránybeállítással hallhassa.

Szóval, ahhoz, hogy a monitorral kapcsolatos kérdéseket értelmezni lehessen, pár ismeretet feltétlenül meg kell osszak veletek, a keverőpult működésével kapcsolatban. A keverőpult arra való, hogy a színpadon lévő zenészek hangszereit, pontosabban az azok elé elhelyezett mikrofonok jeleit, és a vonalszintű jeleket (bass, billentyű) külön-külön fogadja, és ezeket egyenként módosíthassuk, ahogy a helyzet megköveteli.

Azaz pl külön-külön csatorna mondjuk az egyes dobtesteken/cineken lévő mikrofonok, a gitáralapok előtt elhelyezett mikrofonok, a basszus mikrofonja vagy vonalkimenete, a billentyű, stb és természetesen a vokálok énekek . Tehát most beérkezik a keverőpult sok mindenféle hangszer/ének jele, ami ahány, annyiféle. Komolyan! A keverőpult adta lehetőségek azonban minden egyes bejövő csatornán egyformák. Minden csatornán van jelszint-állítási lehetőség (gain), vannak a hangszínek, vannak az auxok. Ez utóbbi az, ami a monitorozást teszi lehetővé. Amennyi (pre) aux van a pulton, elméletileg annyi különálló monitorutat fogunk tudni létrehozni. (természetesen szükséges mögé külön végfok, külön hangfal) Ugyanis, úgy kell ezt elképzelni, hogy jön be a jel, majd az auxok arra adnak lehetőséget, hogy a főkimeneten kívül, attól teljesen függetlenül más irányba is „elküldhessük” az adott mikrofon (hangszer vagy ének, mindegy) jelét. Ennek az iránynak a végén lesz a monitorhangfal, amit a zenészek hallanak vissza a színpadon.
A példa kedvéért: az aux1 lesz összeköttetésben a színpad bal oldalán álló gitáros előtt lévő monitorhangfallal. Ebben az esetben bármely mikrofon/hangszer/ének csatornájához tartozó aux1 potiát feltekerem, az megszólal a zenész előtt elhelyezett hangfalban, függetlenül a kifelé szóló keverés hangerőbeállításaitól. Mondjuk a következő, az aux2 lesz összeköttetésben az énekes előtti monitorládával, akkor ő is kérhet a gitárostól és kifelé szóló keveréstől függetlenül bármely a keverőpulton ledugott hangszerből/énekből, bármilyen, neki tetsző arányban. Ennek a korlátja pusztán az, hogy hány db PRE aux –al van a keverőpult ellátva. Ahány db Pre aux („vízszintes”) poti sort látunk (az ábrán 4 ilyen van), annyi külön kevert monitorútra van lehetőség. A Pre azért fontos, mert ez független a közönség felé szóló felszerelésen beállított arányoktól. ( A post aux pedig függ a kifelé szóló arányoktól, így az inkább csak effekthez használható)

„Nem hallom, kérek még monitort!” ez bizony elég gyakran hangzik el, és hát az információtartalma kissé ...hogyismondjam… hiányos, na. Az a helyzet, hogy nincs általánosan használható monitorbeállítási séma, azaz nincs két zenész, aki ugyanazokat a hangszereket, mikrofonokat szeretné hallani, ráadásul ugyanolyan arányban is. Talán egy kivétel létezik: az énekesek, vokalisták mindig szeretnék magukat hallani. És itt a vége az egyformaságnak. Az énekesek azon kívül, hogy magukat hallják, vagy kérnek még hangszereket, vagy nem. A többi zenésznél meg ennyi egyformaság sincs. Ebből kifolyólag általában nem adunk be mást a monitorokba, mert nem tudhatjuk, kell-e? Ez csak úgy derülhet ki, ha az énekes, zenész konkrét információkat ad meg, azaz pl: kérek meg a saját mikrofonomból, és kérek még gitárt is. Ezt megértjük.
A monitor beállásnak is volna egy optimális, meg egy használható módja. Amikor be vannak állítva a mikrofonok kifelé, akkor kellene elkezdeni beállítani a monitorokat. Pl úgy, hogy énekel az énekes, és mindenki, akinél van monitor (akár fel-le mutogatással) jelzi, hogy még kell, vagy túl sok. És ugyanígy végig lehet menni az összes hangszeren. Azért praktikus a hangbeállás után, mert ha abban a pár percben erre is figyeltek, akkor egyértelműen meg lehet/meg tudod mondani a technikusnak, hogy mi az, amit nem hallasz. És ha mindenkin sikeresen „végigmentünk”, akkor meg egy fél szám erejéig meg lehet hallgatni, hogy minden OK -e. „B” tervenek az is használható, ha kb mindenki közli, hogy mit szeretne, azt kb betekerjük, és ezt hallagtjátok le, hogy jó-e. De amíg a beállás csak a „zavarjuk le mielőbb” kategóriába esik, addig nem lesz fasza monitor. Optimális esetben ez néhány plusz percet jelent csak, gondolom, megéri. Érdemes kipróbálni :-)
Van azért, csak hogy ne legyen egyszerű, pár buktatója ennek is :-) Itt visszautalnék az elején említett „gain” potira. Ezzel a potival állítjuk be azt, hogy minden mikrofon és hangszer jele, ha lehet a „0” decibeles értéken legyen. Ez jelen esetben nem csendet jelent, hanem egy optimális szintet. Halkabb irányban negatív előjelű decibelekről beszélünk, hangosabb irányban pozitívakról, de a hangosabb irány igen hamar átcsap torzításba. Ez pl régi digitális pultokon akár már + 1-2 decibeltől jelentkezik! Azonban a gain poti sem működik -végtelentől+végtelenig, hanem egy jól behatárolt, ehhez képest igen szűk tartományban erősíti a hangot. Azaz, a bejövő jelet valamilyen, igencsak véges mértékben képes megemelni. Az igencsak véget egyértelműen a gerjedés jelzi.... Hogy mikortól gerjed, az nagyban függ a mikrofontól, a hangrendszertől, ezek egymástól való távolságától. Tehát nem hangosíthatok fel egy halk hangot tetszésem szerinti mértékben, sőt! Ebből az következik, hogy egy halk énekhangot, vagy halk gitáralapot nem lehet giga hangosra erősíteni. És ez a viszonyrendszer amúgy a monitor hangerejét is behatárolja, ugyanis a monitor nemcsak hogy közel is van a mikrofonhoz, de meg arrafelé is „néz”. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy egy hangos zenekar mellett a halk énekes esélytelenné válik....
A másik buktató pedig maga az EQ. Ha egy mikrofonnál elkezdjük kiemelni a magasat, akkor az a mikrofon sokkal hamarabb fog elkezdeni sípolni. Ha a közepet, akkor gerjedni, ha a mélyet, akkor pedig búgni fog. Jó, mi? Azaz, minél drasztikusabban emelünk bele a hangszínekbe, annál drasztikusabban csökken a monitor elvárható hangereje. Ez van. Tudom, monitorEQ is van a világon. Nos igen, bár igazság szerint kevés klub tud beruházni ilyenre, van ahol örülnek, hogy egy db monitorládát tudnak venni, hogy legalább az énekesnek legyen vmi. Egyébiránt pedig a monitor EQ-t a gerjedések „ellen” használjuk leginkább, hangszínezésre a legkevésbé.
Ja, igen, majd elfelejtettem: gyakori kérdés az, hogy lehetséges-e hogy más hangszínnel szóljon valami befele, mint kifele. Ez csak akkor lehetséges, ha külön monitorkeverés van. Ugyanis klubszinten az egy db bejövő csatornához egy db EQ szekció tartozik, lásd a mellékelt ábrán. Ezzel pedig csak egyféleképpen lehet EQ-zni. Ha külön monitorkeverés van, akkor megoldható, hiszen ez esetben van ott egy másik keverő, kifejezetten a monitorutakhoz. De itt sem lehet megoldani azt, hogy az egyik monitorban pl a basszusgitárnak sok legyen a magasa, a másikban pedig sok legyen a mélye. Ez csak a kifelé szóló cucctól lesz független, de a lehetőségek itt sem végtelen számúak.

Hirtelenjében ennyi jutott eszembe monitortémában... Ha van kérdés, tessék feltenni, válaszolni fogunk rá!

A következő fejezetben pedig kicsit foglalkozom a zenészekkel :-) Nem leszek gonosz…. Arról lesz szó a következő egy-két alkalommal, hogy milyen tipikus hibákat lehet tapasztalni az egyes hangszerek tekintetében, amik a jó megszólalás ellen hatnak. A standard beállási sorrend szerint dobbal kezdjük....
 

7 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://hangositas.blog.hu/api/trackback/id/tr512463741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

passaran 2010.11.21. 20:38:51

Nagy gratuláció a cikkért! Bár jópár koncert van már mögöttem, mégis okosodtam :) Hiába na... a színpadról nem mindig van jó "rálátás" hangosító stábok munkájának a hátterére.
Már előre várom a zenészekről szóló postokat :)

afrostewie · http://gitartab.hu 2010.11.23. 15:05:21

Grat a cikkhez! Múlt héten voltam koncerten, hát ott fogalmuk sem volt ezekről, olyan pocsék volt a hangosítás, hogy az ének kb. fél perc után leállt és ott tuningolták a hangot, mert kb. nem hallotta magát.

passaran 2010.11.23. 18:34:14

@gitartab.hu: Énekesként mondom, hogy azért egy alapszint felett már illik akkor is elfogadható produkciót nyújtani ha az énekes nem vagy alig hallja magát. Be kell dugni a fület és akkor amíg be nem áll a monitorban a megfelelő hangerő addig lehet úgy énekelni. Persze nem a legszerencsésebb megoldás, de áthidalónak jó. Én spec. azt szoktam csinálni, hogy rámutatok a fülemre, utána a monitorra, utána meg felfelé: eddig minden hangosító értette ezt a jelbeszédet.
Ha meg nem figyelnek a keverő mögül a szinpadra, akkor megette a fene az egészet :(

An1ta 2010.11.26. 16:43:02

Ez jó lett, grat a cikkhez.
Én dobolok, és volt már hogy egy kis klubban, monitorok nélkül játszottunk... az durva volt, de túléltük. Én az egész koncertből kb semmit se hallottam.

passaran 2010.11.26. 20:00:14

@An1ta: A kis klubok meredekek szoktak lenni. Főleg, mert a legtöbb kicsi helyen viszonylag halkan kell játszani és ha vannak is a zenekarnak monitorjai, akkor se nagyon tudja használni a hangerő miatt. Mi úgy próbáljuk ezt áthidalni, hogy ahol lehet, ott a gitáralapokat és az ének cuccot is lehetőleg minél hátrébb rakjuk és pici a dobos felé fordítva rakjuk be.
Másfelől meg az ilyen kontroll nélküli klub bulik nagyon jó alapokat adnak ahhoz, hogy ne essen kétségbe a zenész ha később rendes szinpadon és cuccon valami technikai malőr miatt elmegy a monitor hang. Láttam én olyan "egynyári sztárocskát" egy ródsón amikor elszállt a kontroll és az meg csak ledermedt és pislogott mint hal a szatyorban és utána meg egy tiszta hang se jött ki a torkából :D

pétestvér 2010.12.08. 20:18:15

Gitározok és énekelek is egyszerre. Ha énekből szeretnék többet akkor a torkomra mutatok és utána felfelé, ha gitárból, akkor értelemszerűen a gitár teste felé és utána fel, vagy le az ujjammal. A gond akkor van, ha nem figyel a technikus, mert nem lehet abbahagyni a gitárt, úgyhogy két akkord között kell lekommunikálni a dolgot és ez néha elég rövid idő.

Imre Kleiner 2014.03.23. 22:05:40

Nekem ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem.a kérdés az h mondjuk van egy gitárkombóm azt kimikrofonozom és a mikrofon a keverőbe megy de aztán hogyan tovább ?miken megy keresztül még ez a jel?? mik szükségesek ehhez??
süti beállítások módosítása